© Nihad Nino Pušija

Név: Hermine-Sofia U.
Anyanyelv: német
Foglalkozás: irodai asszisztens
A tárgy megnevezése: réztepsi
Közös történetünk:

A réztepsi, avagy miként került lyuk a fülembe.
Ezt a réztepsit a nagymamám hagyta rám. 1914-ben született Erdélyben, ott is élt egy kis faluban, amíg 1981-ben ki nem vándorolt Németországba.
Én is Erdélyben születtem, és ahányszor ránézek a tepsire, eszembe jut az a nap, amikor az első lyuk a fülembe került. Négy éves voltam. Újra vándorcigányok érkeztek a faluba, és hozták a réztepsit, ami a nagymamám rendelt tőlük. Amíg a nagymamám és Iancu, a cigány megalkudtak az összegben, én a gyerekekhez és az asszonyokhoz szaladtam, akik áruikkal a templomerőd előtt táboroztak. Fülbevalókat is árultak, és én nagyon szerettem volna egyet. A nemlétező lyuk problémája hamar megoldódott. Miután bátran beleegyeztem, a legidősebb cigány asszony egyszerűen átszúrta egy nagy tűvel a fülemet. Az ijedtségtől és fájdalomtól megdermedve nem volt bátorságom a másik fülemet is kilyukasztatni. Hazaszaladtam és sírni kezdtem.
Két héttel később az édesanyám a falu bábájával a másik fülemet is kilyukasztatta.